Tudom, nem a szükségletpiramis csúcsán helyezkedik el a kultúra és társai, mégis belevágok a néhányadik bejegyzésben. Művelődés, sport, szórakozás -a teljes élet elengedhetetlen részei. Az elsővel és a harmadikkal kezdem. Nem állíthatjuk, hogy a város a korábbiakban erején felül áldozott hagyományai megőrzésére és a helyi közösség identitását erősítő programokra. Mint "főszegi" azt is tanúsíthatom, hogy az autóval nem rendelkező környékbeliek a "félnapi gyalogútra" lévő művházat és könyvtárát alig látogatták. Ma főleg az időseknek gond ez, és ami a legfontosabb, közösségi tér sem áll rendelkezésre a fél település viszonylatában. A Térségi Közösségi Házban fiókkönyvtár, filmklub kialakítását indokoltnak tartom, ez az eterniti városrészből is könnyebben megközelíthető.
A művelődési ház tervpályázatára nagyszerű tervek érkeztek. Reméljük, hogy a következő ciklusban lesz olyan pályázat, melyen elnyerhető a felújításhoz minimálisan szükséges egymilliárd jelentős része, és a térség kulturális, szórakoztató központja jöhet létre - a vendéglátás bevonásával. A mozit eltemette már valamennyi kisebb település, országos szinten is. Mégis, a terjesztési feltételek központi szabályozásával talán elérhető, hogy kis mozik is kópiához jussanak, és akkor létjogosultsága van nálunk is egy kisebb, de korszerű technológiával felszerelt teremnek.
A könyvtár, miután nyert a TIOP és a TÁMOP kiírásain, a következő időszakban több programmal jelentkezik, eszközbeszerzésre is lehetőség nyílik. Jelentősen növelni kell különböző népszerűsítő akciókkal a beiratkozottak számát, és elérni, hogy ne az akciójátékos fiatalok aránya legyen nagyobb a napi forgalomban.
Az ún "rétegigények" teljesítése is fontos: művészfilmek vetítése, képzőművészet hangsúlyosabb támogatása. Ennek kiváló lehetőséget ad a Kernstok-villa, melynek felújítása remélhetően újra kitárja Nyerges kapuit a távolról érkező alkotók előtt is.
Az eddigieknél sokkal inkább támogatni kell az értékmegőrző csoportokat, mint pl. a zeneiskola fúvószenekara.
Az ifjúság számára szervezett művelődési lehetőség alig van. Ezt az űrt töltené be az "Ifjúság és Család Háza", ahol szakemberek vezetésével szabadidős programokon vehetnének részt kicsik és nagyobbak. Ez volna a szünidő központja, ugyanis elengedhetetlennek tartom a dolgozó szülők gyermekei számára (és a védelembe vetteknek) a szünidei felügyeletet - legalább augusztus közepéig. Civil szervezetek, pedagógusok, köztük még tettrekész nyugdíjas pedagógusok vállalhatnák külön díjazás fejében a programok szervezését.
Jelzem, a blogóra - legalábbis eddig - időeltolódásban van/volt, most 21:10 van. Nem munkaidőben írok:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése