2010. szeptember 26., vasárnap

Csütörtökön és pénteken 18 órakor fórum, kerekasztal-beszélgetés  keretében. Pénteken - a művelődési házban - országgyűlési képviselőnk, dr. Völner Pál államtitkár részvételével.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

2010. szeptember 25., szombat

Tovább épült-szépült a város: a faltól falig felújított Tompa Mihály utca és a a falon túlra is jócskán terjeszkedett rendelőintézet átadása történt meg ünnepélyes keretek között. Utóbbi nagy érdeklődés mellett, a névadó lánya, Tábori Lívia részvételével. Fotóval nem szolgálhatok, legalábbis ma nem.

Három hét után végre megvalósult Maróti Piknik is, mintegy száz héregi és pontosan kilenc nyergesi résztvevővel. Részünkről most a szőlő rothadása vonta el a törzs-piknikezők idejét. Miután családunk múlt héten kényszer-szüretelt, a kilenc között voltunk. Padányi Lajos beszédet mondott a maróti csata emlékére, a héregiek harminc kiló húsból fenséges pörköltet készítettek. Gyűjtöttünk makkmarci-alapanyagot a több kiló vadgesztenye mellé, láttunk négyfajta gombát, gyönyörű vargányákat, rókagombát, őzlábakat és májgombát is ... és rengeteg gyilkos galócát.







2010. szeptember 20., hétfő

A jövő uszodája

A fórumok időpontjai "elnéződtek" a naptárban: jövő héten, közvetlenül a választás előtti csütörtökön (szeptember 30) és pénteken (október 1.) tartjuk a találkozókat: első napon az eterniti iskolaépületben, másnap a műv.házban - mindkettőt 18 órakor.

Sajnos továbbra sem tudunk belépni a helyi Fidesz központilag működtetett honlapjára - jelszó birtokában sem. Remélem, az utolsó hétre sikerül megoldani a problémát. Ennek híján honlapomon találják meg a jelöltekről és a programról szóló információkat.

A nagyobb beruházásokról még nem írtam. A visszaérkezett kérdőívekben egy "tétel" hangsúlyosan szerepel, ez az uszoda, és ez az, ami mégis kimaradt a programból. Persze, nagyon jó lenne. Jó lenne az is, ha a gyerekek és a felnőttek nem ugyanabban a pár köbméterben lubickolnának, elvégre ez iskolai uszoda. Azt is megértem, hogy nagyon jó a felnőtteknek, legyen szó kismamákról, gyógytornázókról, stb.

Sajnos a jelenlegi helyzetben felelőtlen ígérgetés lenne uszodával kampányolni. Bármilyen tehetséges az önkormányzat - azaz a város dolgos lakói - , vegyük alapul, hogy az iskolaberuházásra évekig rakosgatott a képviselő-testület. Ehhez hasonló összegből nem építünk uszodát. Nem is a létrehozás az igazi feladat, a fenntartás, az haladná meg képességeinket. A potenciális forrás vizének hőmérséklete nem éri el a 13 fokot, a melegítés az első nagy tétel. 

Sok más, alapvető feladat - felújítás - áll még a testület előtt. Tíz évre terveznek álalában a politikusok, ebbe az időintervallumba az uszoda is beleférhet. Ha nem lesz válság, ha minden gyermek megfelelő körülmények között tanul, ha kész lesz a művház, a sportház, ha nem lesznek kenyéren és zsíron tengődő családok, mert megoldást találtunk erre is.

2010. szeptember 18., szombat

Fórumok időpontjai

Már csak két hét a választásig. Tegnap elküldtem a Hírmondó nyomdájába programunkat és a jelöltek bemutatkozó sorait, holnap ezek megjelennek a honlapon.

Lakossági fórumainkat az utolsó hétre tervezzük: csütörtökön az eterniti iskolaépületbe, pénteken a művelődési házba várjuk az érdeklődőket 18 órára.

A vendégkönyvben egy kedves Látogató érdeklődött arról, miként lehet "helyzetbe hozni" a helyi vállalkozókat. Válaszomat bemásolom, hiszen erről a területről nem volt szó eddig:

"Nem kívánok a „beruházók polgármestere” lenni: a helyi vállalkozók előnyben részesítése természetesen a jogszabályi kereteken belül történhet. A közbeszerzést nem igénylő beszerzések, szolgáltatások esetében, az ún. „egyszerű közbeszerzésnél”, ahol három árajánlat szükséges, lehetőség szerint helyi vállalkozásokat keressünk meg. (Természetesen figyelemmel az általános árszínvonalra.) Pályázatok kiírásánál egyrészt az érintett cégek, vállalkozások tudomására kell hozni a kiírást, másrészt a kisebb vállalkozások szövetségre kell , hogy lépjenek a nagyobbakkal, így együtt sikeresebben pályázhatnak, versenyképesebbek. Az ipartestület működéséről nem sokat hallottam az elmúlt években, de kívánatos egy vállalkozói fórum létrehozása, mely folyamatosan egyeztet az önkormányzattal. Így a kisvállalkozók bizalmára is jobban számíthatunk. Természetesen elvárható mindezek mellett, hogy az adófizetési fegyelem megfelelő legyen, és minél több nyergesit foglalkoztassanak. Az is fontos, hogy – elsősorban a kisvállalkozóknak – szervezett tanácsadással segítsük annak érdekében, hogy ne adóellenőrzéskor szembesüljenek kötelezettségeikkel."

Egyébiránt a józan ész és uniós alapelvek szerint a helybeli vállalkozók, szolgáltatók igénybe vétele a kívánatos. Egyes pályázatok elszámolásakor részletesen fel kell sorolni a helyben vásárolt/szolgáltatott javakat, stb. A versenyt csökkenti, ez igaz, mégis remélem, eljön az az idő, amikor a közbeszerzéseknél is megjelenhet a lokálpatrióta gazdasági érdek védelme. Környezetvédelmi szempontból is szükséges.

2010. szeptember 11., szombat

Szeptember 11.


iwiwes üzenet

"Kedves Barátaim, Ismerőseim!

Immár hivatalosan is polgármesterjelölt vagyok. Köszönöm az ajánlószelvényeket! A szükséges 191-nél lényegesen több, 1200 db gyűlt össze, egy része a leadás után érkezett.



Mindez - minden ellenkező híresztelés ellenére - szervezett "aratás" nélkül!



Akik ismernek, tudják, erre a szolgálatra magam sohasem jelentkeztem volna, a helyi Fidesz tisztelt meg bizalmával annak ellenére, hogy a pártnak nem vagyok tagja.

Olyan korban élünk, amikor az emberek többsége felismert az ország felemelkedéséhez vezető utat. Mivel a kormánypárt elveivel egyetértek, törekvéseinek figyelembe vételével, de városunk önálló arculatának kialakításával és gazdasági függetlenségének fenntartásával képzelem/jük jelölt-társaimmal a jövőt.

Győzelem esetén megfelelő lobbi-képességgel, az országos és megyei vezetés partnerségében tudjuk fejleszteni a várost.

A családos, gyermekes szülőknek ígérem, hogy az iskolai NEVELÉS-oktatás az eddig költségei miatt nem alkalmazott mérésekkel bizonyítva két éven belül mindenki megelégedésére változik, a nyelv- és informatika-oktatás lehetőségei bővülnek, korszerű módszerek jelennek meg, és kibővülnek a szabadidős tevékenységek keretei. A pedagógusok megbecsülése is szükséges ehhez! A jó pedagógust becsülje meg a városvezetés, a szülők és persze a gyerekek!

Nyári napközit működtetünk, játszótereket építünk, és lefedjük a kulturálisan nem lefedett városrészeket. A jogszabályok keretein belül elsőbbséget biztosítunk a helyi cégeknek, szolgáltatóknak az önkormányzat pályázatainak elnyerésében, a vállalkozókkal - de a civilekkel és az intézmények igénybevevőiből álló "állampolgári tanáccsal" (hívjuk most így) havonta fórum keretében találkozunk.

Hangsúlyos feladatunknak tekintjük a panelprogramba történ bekapcsolódást és az alternatív energiához kapcsolódóberuházásokat. Az alvó városból igazi közösséget építünk, ahová fiatalok költöznek, és ahol jó élni.

A hamarosan megjelenő programot elsősorban a velem együtt induló, és megválasztott képviselők támogatásával tudom megvalósítani. Így arra kérlek benneteket, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselőjelöltjeit is tiszteljétek meg szavazataitokkal. Fontos, hogy a „törzsszavazókon” túl minél több fiatal jelenjen meg a szavazófülkében, rajtuk múlhat minden!"

2010. szeptember 10., péntek

Kampánynyitó Budapesten

http://www.mno.hu/
Délután zuhogó esőben érkeztünk Nagy Sanyival és Erikával a Fidesz-KDNP Syma-csarnokban rendezett kampánynyitójára. A Magyar Nemzet online összefoglalja a főbb gondolatokat, remélem, többen megnézték a közvetítést azok közül, akik feltétlenül széthúzást látnak abban, ha egy jelölt - felvállalva világnézetét -, pártszínekben indul. Tudom, nem mindenki teheti ezt meg, nem is velük van gondom. Ők nem sajnálkoznak, hogy ilyen meg olyan széthúzás lesz Nyergesen, ha bejut a Fidesz. Csupa vérszomjas jelölt, meg lehet nézni a listánkat:-) Széthúzás nem lesz, de változás igen, és együtt kell munkálkodnunk, egyetértésben.
Vannak persze valódi függetlenek is, kevesebben. Azonban a politika, mert ez is az, ami helyben van, miért ne alapulhatna részben vagy egészben pártokon? Mire vannak a pártok, ha nem erre? Nyugaton alig van egy-egy független politikus, ők is főleg az ún. független pártok tagjai, tehát csapathoz tartoznak. Csapattal minden könnyebb. A szellemi, közösségi, szociális értelemben vett nihilből széleskörű összefogással evickélhetünk ki, amire most lehetőség van. Kedves és a jövőre utaló része volt a rendezvénynek, hogy a települések elhozták a résztvevőknek magyar vidék hol elismert - hol mellőzött kincseit: Békéscsaba polgármestere mi mást, mint kolbászt; Szekszárdé vörösbort; Pécsé Zsolnay-vázát (ebből sajnos csak egyet) és a nyíregyházi alma sem maradt el.
A kultúrblokkban a Hot Jazz Band kezdett, majd Kecskemét város ajándéka, Szirtes Edina "Mókus" fellépésével egy világzenét játszó formáció következett, majd a végén egy kitűnő jazz-zenekar - muzsikájuk közben közös fotó készült a megjelent tömegről.

Kósa Lajosról is szűkebb körben:

2010. szeptember 8., szerda

Grundok kellenek...

Kedves ismerősöm, B.J. jelezte, késlekedik a sportról szóló bejegyzés. Hát, igen. Most is azzal kezdeném, hol voltam tegnap este, és ez nem edzés volt, hanem kiállítás-megnyitó: Végh Éva dorogi festőművész kiállítása nyílt a galériában, ajánlom mindenkinek a sokrétű anyagot. Szeptember végéig látogatható.
A sportnál újra szűkebb környezetem sajnálatával kezdem: ahogyan a Pinocchió bábelőadásaival is csak később - már-már túlkorosan - ismerkedtünk meg, 10 éves korunkig volt nekünk a Sánchegy, a Németvölgy, a  Rábl-völgy és természetesen a régi focipálya. Az utcában lakott kb. 20 egykorú gyerek, és sikerült naponta elfáradnunk, pedig szervezett sportolásról a hetvenes évek végén még csak nem is hallottunk. (Ez sajnos látszik rajtam:-)) Ma talán jobb feltételeket kellene nyújtani, hogy a gyerekek szívesen "tömegsportoljanak"; akkoriban elég volt az úttest a tengóhoz (lábtenisz?), később egy füves placc egy röplabdahálóval, és a falu határa, hogy minden szabadidőnkben rójuk erdőt-mezőt.
Ki kell végre alakítani a grundokat: foci, kosárlabdapalánk, strandröplabdapálya. Kitűnő helyszínek erre a régi focipálya (ha vállalkozó akadna egy nyári sípálya is rentábilissé válna), az eterniti romok egykori területének egy része, a Bóbita Óvoda melletti terület. Az iskolai sport nagyobb támogatást igényel, a Zoltek SE támogatását - új alapokra helyezve, versenysport esetében a teljesítmények értékelésével - felül kell vizsgálni. Képviselőjelölt-társaim álma egy műfüves pálya.
A horgászat is ide tartozik: a tavi egyesület vezetői ritkán kérnek, viszont rengeteget dolgoznak, és nem érzik a jövő biztonságát.
Szerda, 21:44

2010. szeptember 4., szombat

Szabadidő - szünidő

Tudom, nem a szükségletpiramis csúcsán helyezkedik el a kultúra és társai, mégis belevágok a néhányadik bejegyzésben. Művelődés, sport, szórakozás -a teljes élet elengedhetetlen részei. Az elsővel és a harmadikkal kezdem. Nem állíthatjuk, hogy a város a korábbiakban erején felül áldozott hagyományai megőrzésére és a helyi közösség identitását erősítő programokra. Mint "főszegi" azt is tanúsíthatom, hogy az autóval nem rendelkező környékbeliek a "félnapi gyalogútra" lévő művházat és könyvtárát alig látogatták. Ma főleg az időseknek gond ez, és ami a legfontosabb, közösségi tér sem áll rendelkezésre a fél település viszonylatában. A Térségi Közösségi Házban fiókkönyvtár, filmklub kialakítását indokoltnak tartom, ez az eterniti városrészből is könnyebben megközelíthető.
A művelődési ház tervpályázatára nagyszerű tervek érkeztek. Reméljük, hogy a következő ciklusban lesz olyan pályázat, melyen elnyerhető a felújításhoz minimálisan szükséges egymilliárd jelentős része, és a térség kulturális, szórakoztató központja jöhet létre - a vendéglátás bevonásával. A mozit eltemette már valamennyi kisebb település, országos szinten is. Mégis, a terjesztési feltételek központi szabályozásával talán elérhető, hogy kis mozik is kópiához jussanak, és akkor létjogosultsága van nálunk is egy kisebb, de korszerű technológiával felszerelt teremnek.
A könyvtár, miután nyert a TIOP és a TÁMOP kiírásain, a következő időszakban több programmal jelentkezik, eszközbeszerzésre is lehetőség nyílik. Jelentősen növelni kell különböző népszerűsítő akciókkal a beiratkozottak számát, és elérni, hogy ne az akciójátékos fiatalok aránya legyen nagyobb a napi forgalomban.
Az ún "rétegigények" teljesítése is fontos: művészfilmek vetítése, képzőművészet hangsúlyosabb támogatása. Ennek kiváló lehetőséget ad a Kernstok-villa, melynek felújítása remélhetően újra kitárja Nyerges kapuit a távolról érkező alkotók előtt is.
Az eddigieknél sokkal inkább támogatni kell az értékmegőrző csoportokat, mint pl. a zeneiskola fúvószenekara.
Az ifjúság számára szervezett művelődési lehetőség alig van. Ezt az űrt töltené be az "Ifjúság és Család Háza", ahol szakemberek vezetésével szabadidős programokon vehetnének részt kicsik és nagyobbak. Ez volna a szünidő központja, ugyanis elengedhetetlennek tartom a dolgozó szülők gyermekei számára (és a védelembe vetteknek) a szünidei felügyeletet - legalább augusztus közepéig. Civil szervezetek, pedagógusok, köztük még tettrekész nyugdíjas pedagógusok vállalhatnák külön díjazás fejében a programok szervezését.

Jelzem, a blogóra - legalábbis eddig - időeltolódásban van/volt, most 21:10 van. Nem munkaidőben írok:-)

2010. szeptember 2., csütörtök

Tehát a fiatalok...

Az eterniti tapasztalatokhoz kapcsolódva először az ottani fiatalok problémái. Ovi lehangoló. Nem lehet tovább várni a felújítással, vagyis újjáépítéssel. Pályázat nincs az utóbbi időben, kizárólag növekvő gyermeklétszámra. Az stabilan nem várható. Dolgoztam itt, a mélyútban közlekedve a Liget utca és az Óvoda utca között. A mélyút helyén a településrészeket már-már összekötő szép házsor, út. A "hátsó" gyalogos összeköttetést tervezte a jelenlegi testület is, ezt minél gyorsabban meg kell valósítani. Az iskola bezárása - amellett, hogy teljes mértékben elriasztaná a fiatal családokat a letelepedéstől -, szakmailag  baklövés volna. Külön program kell, ami megfelel minden szockult háttérnek, a felzárkóztatandónak és a tehetségnek (a kettő együtt is járhat). Nem szabad "rideg integrációra" kényszeríteni a nagy részben szociálisan hátrányos tanulókat. Amíg egy város négy kulturális színteret tud fenntartani, ne utaztasson gyerekeket költséghatékonyság címén.
Természetesen kell a kultúra is, a fiataloknak is. Erről majd holnap.

Ajánlószelvények

Tegnap leadtuk a Fidesz-jelöltek ajánlószelvényeit Nagy Sanyival. Nem törekedtünk a szükségesnél lényegesen nagyobb mennyiségre, nem erőszakosan taroltunk, ahol sikerült ilyesmi. Jóval a "hibahatáron" túl teljesítettünk valamennyien. Nem beszélve a polgármesteri ajánlásokról, értelemszerűen ebből jóval több gyűlt össze. Még ma is sokan hozták, nem győztem elnézést kérni, hogy nem én látogattam a nyilvánvalóan ide szánt szelvények gazdáihoz. Értelmét nem látom az ajánlási eljárás e módjának, hiszen, aki indulni kíván, előbb-utóbb beszerzi a kívánt mennyiséget. Viszont jó ok eddig ismeretlen családok meglátogatására, véleményük megismerésére, függetlenül attól, kinek szánják a papirost. Több olyan emberrel beszélgettünk hosszan, akik az első pillanatban kijelentették - nem kedvesen-, nincs cédula. Viszont az elválás már barátságosan történt, és a legfontosabb, hogy leginkább a kritikából tanulhatunk. Mert tanulni és változtatni akarunk. Egyenrangú nyergesi polgárokat látunk, megválasztásunk esetén szolgálunk, a megkülönböztetésnek még a látszatát is elkerülve.

2010. augusztus 28., szombat

Önellátó város

Mintegy tíz éve - talán Huizinga írása nyomán - foglalkoztat az önellátó város gondolata. Persze, Nyerges mezőgazdasági, idegenforgalmi potenciálja nem a legalkalmasabb erre, és termálkút sincs (viszont a bárhol elérhető geotermikus- és napenergia mellett nincs mindenkinek alternatív energia termelésére alkalmas Dunája, partján intézményekkel), de a meglévő lehetőségek kihasználásával takarékoskodás mellett munkahelyeket hozhatunk létre - legalábbis kiegészítő jövedelemhez juttathatjuk a családokat.Az alternatív energia-felhasználástól a közösségi kerten, a termelői piacon át a borútig sok lehetőség van arra, hogy közösségi tudatunkat is fejlesztve alkalmazkodjunk a változó körülményekhez.
Természetesen más, rövid távon megoldandó problémák még inkább foglalkoztatnak, amelyek a beérkező kérdőívek alapján is prioritást kell, hogy kapjanak. Nem szeretném elvenni a programalkotás élményét képviselőjelölt-társaimtól, így erről később:-)
Az előbbi bejegyzésben ígéretet tettem arra, hogy írok a kampányról, ami részemről még nem teljesedhetett ki az ajánló-gyűjtéssel párosuló bemutatkozás során, hiszen a nyári, elsősorban rendezvényes-testvérvárosos időszakot felváltotta a tisztán tanévkezdős. A gyűjtés során több lakásba eljutottunk jelölt-társammal az eterniti városrészben is (ami, ugyebár nem külterület, bár a szolgáltatások jelen nem léte szempontjából annak érezhető, amin javítani kell, és lehet). Mivel többnyire idős emberekről volt szó, töltögettük a kérdőívet, mindenütt ugyanazon panaszokkal. Segítő gyermek, rokon híján - főleg a téli hónapokban - teljes az elszigetelődés, az, hogy egy tehetős kisváros lakói, innen alig látszik...  ENSZ-ileg lefektetett jogok az idősek közösségi életéről, margarin a hirtelenjében kitalált sütéshez sok gyaloglás nélkül...ugyan! Tudom, utóbbi nem önkormányzati feladat. Fiatalokkal is találkoztunk, de erről legközelebb...

2010. augusztus 25., szerda

Köszönet Mindenkinek az eddigi támogatásért!

A következő időszakban itt számolok be a kampányban történtekről, céljainkról és más, közlésre érdemes eseményekről.
Összegyűltek az ajánlószelvények. Mivel valamennyi jelöltünk aktív korú - és szerencséjére dolgozik is -, sok választóhoz nem jutottunk el a gyűjtés során, azonban október 3-áig minél több nyergesi véleményét, javaslatát szeretnénk megismerni.
Tapasztalataink jók, polgármesterjelöltként a szükséges ajánlószelvény-mennyiség többszörösét gyűjtöttem össze. A képviselőjelöltek feladata nehezebb, ezt a közel 40 helyi jelölt közül főleg azok tapasztalhatják, akik nem indultak útra az első napokban. Nagyon sok szelvényt házhoz hoztak, amiért külön köszönet.
Holnap döntünk a fórumok és más jellegű találkozók időpontjáról.

Két közeli program a hétvégére: szombaton Lábatlan-Karva Maraton (Esztergomon át), vasárnap Tatabánya-Lábatlan 35 km-es teljesítménytúra.